Amikor egy cimborámnak felvetettem, hogy indítani kéne egy blogot, azt mondta legyen akkor az a címe, hogy "Kössz a játékot!". Úgy illik tehát, hogy az Ő történetével kezdődjön az "utazás"!
Tavaly egy augusztusi hétvégére elhívtam magamhoz Puhapöcst, egy középkategóriás magyar csapat vezérszurkeszét, aki nem mellesleg amolyan Tony G a pókerasztalnál. Nem kellett sokat győzködni hogy igent mondjon, tudta ő hogy torok, szem, és punci nem marad szárazon!
Egy péntek délutánra beszéltük meg hogy begördül a MÁV klimatizált, kényelmes SUV-ján, ígyhát a reggelem takarítással telt. Azért nem kell olyanra gondolni hogy szeméthegyek álltak a nappaliban és a penészgombák a mosatlan tányérok között harcoltak, csak egy kis egészséges rendet vágtam magam körül. Igen, erre azért igényes vagyok, legalább ha vendég, ne legyen hatalmas kosz. Nagy igyekezetemben még a fürdőszoba mennyezetét is megcsapattam a zuhanyrózsával, de bárkivel előfordulnak malőrök. Felkaptam kedvenc közös csapatunk rikító sárga mezét, kirohantam a vasútállomásra és vártam. Kicsit furcsán néztek rám az emberek, de szerintem ez annak is betudható hogy az év divatszíne nem a citromsárga volt. A hangosbemondó tájékoztat, vonat érkezik két percen belül.
Első utunk egy kisváros szocreál fürdőjébe vezetett, gondoltam oldjuk a feszültséges fürdőruhás bulák bámulásával. Szeretem ezt a helyet, kivonul a város összes csaja, s-től egészen az xxl-ig, hófehértől a csokiig. Puhapöcs kérdezi,hogyan alakul az este, mondom nem terveztem semmi különöst, csak egy kis bulit ebben a két napban. Helyeslően bólogatott, bár akkor azt egyikünk se tudta még, mennyi is ér valójában egy K póker. Kiáztattuk a blájszt rendesen, majd egy gyors vacsi után kezdetét vette az esti móka.
Egy exem rámírt, mit csinálok, merre megyek bulizni, mondtam most vendég van nálam, aztán itthon dorbézolunk a szomszédok legnagyobb örömére. Azt mondja átjön, gondoltam magamba minek, de ha már így ajánlkozik akkor hát legyen, ámen. Mondtam Puhapöcsnek, szolíd, konzervatív kiscsaj ez, volt már összvissz kb 2 pasival eddig élete során, úgyhogy csak óvatosan a csajozós figurával. Átjött. Szerencsére Puhapöcs, én, meg a harmadik jó barátunk(Sir Johni Walker, akit eddig Erzsi mama lehet még nem ütött lovaggá, de jobban megérdemli mint szintén skót "kollégája" a vörös tehenek -múúúúúúúú- marhapásztora) hamar megtaláltuk a közös hangot, és nem nagyon érdekelt bennünket egy magát hiper szuper erkölcsös és intelligens nőnek képzelő törtető kis banya. Tudom, tudom, nekem az excsajom, de egyrészt az idő kerekét nem forgatod vissza, másrészt meg saját kárán tanul az ember. Szóval a péntek esténket el is vitte rendesen, de bemelegítésnek egész jó volt. Másnap délig alvás, ágyban nagyokat fingás. Olasz pizza házhoz rendel, estére a tescós kotont tedd el. Délután 1-2 soft pornó bemelegítésnek, pár netes póker hogy az időt jól agyonüssük, majd egy telefon.
"Szia, nincs kedved átnézni hozzám egy kis pókerre?" (Hiába, gyuri bácsi által menedzselt játék hamar meghódította kishazánkat is. "Szia, hát nem is tudom, viszem magammal Rita barátnőmet is, emléxel rám?" Huhh, kedves olvasó, itt kell megjegyeznem e név hallatán, még a hideg is kirázott. Szép szép a rita, csak mire rá mersz nézni, annyit kell innod, hogy nem találod a farkad a gatyádban."Hát, pont a Ritát? Nincs valami szebb barátnőd?" Hosszas alkudozás után megbeszéltük hogy átjön pókerezni, nem hozza egyik rutány barátnőjét se. Este 9 csöngetnek. Puhapöccsel már egész jól álltunk, délután azt hiszem egy Heineken partyhordó bánta szomjazó torkunk mohóságát. Kinyitam az ajtót, Szopós belép. Hohóóó, drága hölgyektől előre is elnézést kérek, de mint látjátok ez egy ilyen blog, általában a csajok lesznek górcső alatt. Szóval belépett, egy kivágott felső volt rajta, miniszoknya, neccharisnya, azt hiszem általában így kell egy nőnek pókerezéshez öltözni. Kiosztottuk a lapokat, kevertük a piákat, szó szót követett, majd bedobtam, zsetonra játszani uncsi, bukott all in után valami ruhádat dobj le. Azért kedvelem ezt a csajt, mert nagyon rövid idő alatt kegyetlenül be tud kúreszolni. Tipikus, nem megy egyenesen, össze vissza vigyorog, a nyakadba borul, belerúg az első székbe, körbehányja a szoba közepét. Már nem tudom hanyadik piát töltöttem, de az biztos hogy egy szál kisgatyában ülved fogtam a lapjaim, és szóltam Puhapöcsnek, hogy jó lenne ha olyanokat osztana, hogy Szopósról kerüljenek már le a ruhadarabok, ne pedig rólam. Mert ha én kellek, akkor minek hívtuk át a csajt? Azért álljon meg a menet, a piát én sem a kertben termesztem! Jöttek is a lapok, elnyertük először az egyik, majd a másik cipőjét, lekerült a harisnya, és hosszas győzködés után, a fölső is. Mert ugye a játék, az játék, és vannak szabályok. Huhh felment lassan a tenzió mindenkiben, láttam ahogy a csaj a lapok helyett göndör fürtjeivel kezd játszadozni. Na havert meglököm, mondom gyere nézzünk be a hálóba. Szegény ártatlan szopós, szűzies hangon, nagyra nyitott boci szemekkel huppant le közénk az ágyra és ahogy a mondás tartja, alamuszi nyusziként nagyot ugorva azon találtuk magunkat, hogy felváltva porszívóz a kis drága! Az ilyen helyzetekben általában mélyről induló remegés ráz meg, mely röhögés formájában jut a külvilágra, úgyhogy mint valami duracell elemtől vezérült ütvefuró, úgy vesztem el a torkában szegény csajnak. Helycserét követően Puhapöcs nem zavartatta magát, kéjes fejet vágott, miközben Szopós szívta belőle az életnedvet. Hogy én mit csináltam? A könnyeim törölgetése után gondoltam megnézem az előttem járó pasik felfedezték az összes testnyílását hősnőnknek. Kinyitottam az éjjeli szekrényt, emlékezetből rémlett hogy mintha egy kis menetkönnyítő krémem lenne, hát elővettem. Próbáltam böngészgetni jó e még a szavija, de sötét volt, be is voltam baszva, meg az adott helyzetben, khm szóval 2 ujjal nekiestem és csodák csodájára elmaradt a sikoly, a kérdőrevonás, maradt a hangos élvezet, meg a vonaglás. Szó mi szó, eleinte élveztem a helyzetet, de szóltam a havernak, hééé öreg, mire odajutok Te kifárasztod azt a szájat! A válaszát nem vártam meg, kerestem egy párnát, pajzsként magam elé raktam, láttam hogy eljön a vég, a számára. Szopóst azt hiszem nem túlzottan zavarta az a pár deci meleg lötty amit bekortyolt, szemrebbenés nélkül felém fordult, és gondolta majd jól lesmárol. Na anyukám, mondom így magamba, itt áljjon meg a menet, kabbe szépen a blájszt de izzibe. Nem is tanúsított nagy ellenállást, mint egy rendes kislány az iskola után, szorgalmasan csinálta a házifeladatát. Nekem se kellett sok, mint Pompei határában a Vezúv, úgy tört ki belőlem Szopós munkájának isteni mannája. Fél perc elteltével Puhapöcs és én, a fürdőszobában dőltünk a röhögéstől. Gondolhatjátok most, hogy mit röhögött ez a két hülye, de aki volt már hasonló körülmények között, az átérzi a helyzet komolytalanságát. "Idefigyelj Cimbi megmondtam, se torok, se szem, se suna nem marad szárazon." Ezzel zártam a nevetés a perceit, majd irány bulizni felkiáltással elkezdtünk öltözni. Jól gondolod, de mi lesz most a csajjal? Már éppen elaludt volna, mikor szóltam neki, ez itt nem egy hotel, az élvezet után kéretik távozni. Kissé meghökkenve tudomásul vette, összeszedte magát, majd lekísértük. Valahogy odatántorgott a kocsijához, kinyitotta, mi pedig két-két minijégerrel elindultunk az éjszakába... Mikor dobott egy sziasztokot, hátrafordultam, rákacsintottam, és annyit mondtam, kössz a játékot...